Szórakozás

Kandász Andreát szürkehályoggal diagnosztizálták, meg is műtötték

TV2
TV2
A műsorvezető korábban azt hitte, csak a hetven év felettieket érinti a betegség.

Kandász Andrea ma reggel a Mokka vendége volt, ahol egyebek mellett arról is beszélt, hogy szürke hályogot diagnosztizáltak nála. Mint mondta, gyerekkorától kezdve rövidlátó volt, már hatodik osztályosként is kontaktlencsét hordott. Az elmúlt időszakban romlani kezdett a látása, az viszont eszébe sem jutott, hogy szürke hályog állhat a háttérben.

Én azt gondoltam, hogy ez ilyen hetven alatt gyakorlatilag nem is következhet be

– magyarázta.

Kandász felkeresett egy szemorvost, aki közölte vele, hogy valóban szürke hályoga van, és a betegség nemcsak az idősebb korosztályt érinti.

Leesett az állam. Megijedtem, rettenetes módon. Azt gondoltam, hogy ez valami nagyon nagy dolog. Mondta, hogy ezzel még nem kell foglalkozni, de ha zavar a későbbiekben, akkor menjek vissza.

A műsorvezető végül a szemműtét mellett döntött, amit nem is bánt meg, ugyanis – mondta -, 40 év után végre lát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik