Szórakozás

Fresh Viki: Másokkal ellentétben én nem beszélek a pocakomhoz

Tulok András / RTL
Tulok András / RTL
Tavaszra várja második gyerekét.

Gyulai Viktória, azaz Fresh Viki tavaly decemberben jelentette be, hogy második gyerekével várandós. Az énekesnő a minap a Borsnak beszélt arról, nem aggódik amiatt, hogy 43 évesen lett ismét terhes, mint mondja, egészséges, kiegyensúlyozott és boldog.

Az első trimeszterben nem gyötörték rosszullétek, és bár a szülést illetően vannak félelmei, attól nem tart, hogy a fia, Samu féltékeny lesz majd a kistestvérére.

Ettől nem félek, de természetesen oda kell majd figyelni, hogy ne érezze Samu azt, háttérbe szorult. Ő is nagyon várja már a kistestvért, ő lesz az okos bátyja, biztosan tudom, hogy büszkén fog majd segíteni is a kicsi körüli teendőkben. Másokkal ellentétben én nem beszélek a pocakomhoz, furán érezném magam, ha mondjuk egyedül vagyok egy szobában és magamban beszélek. Samu viszont énekel neki, először a Süss fel napot, aztán a Cifra palotát, imádom ezeket a pillanatokat

– mondta a lapnak az énekesnő, hozzátéve: jelenleg éppen költözés előtt állnak, ezért izgul, hogy mindennel elkészülnek-e majd a baba érkezése előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik