Szórakozás

Temetés közben perdült táncra négy nő Bristolban – videó

Három barát emlékezetessé akarta varázsolni az elhunyt nő búcsúját.

Egy baráti társaság alaposan meglepte a temetésre összegyűlt embereket Bristolban, felbérelt négy táncost, akik a Queen egyik számára adtak elő egy flash-mobot az eseményen – számolt be a BBC.

A temetésen készült videóban látható, ahogy négy nő hirtelen megjelenik, majd elkezdenek táncolni az Another Bites the Dust című dalra. A gyászolók közül sokan nem értik mi történik, van, aki a telefonját is előkapja, hogy felvegye a táncot.

A különleges meglepetés három nő fejéből pattant ki.

A 65 éves bristoli Sandie Wood szeptember 19-én halt meg rákban, legjobb barátai, Sam, Karen és Victoria pedig elhatározták, hogy szakítanak a hagyományokkal és emlékezetessé teszik Wood temetését.

Különleges volt, úgy búcsúzott a világtól,  ahogy élt

– mondta Sam.

Az elhunyt barátnője hozzátette, Wood azt szerette volna, hogy emlékezetes legyen a temetése, de nem a szomorú pillanatok miatt.

Egy kicsit ijesztő volt, de ugyanakkor izgalmas is, ilyet nem nagyon szoktak csinálni a temetéseken

– nyilatkozta az egyik gyászoló.

A négy nő egyébként már 12 éve táncol együtt Flaming Feathers nevű csapatban. A Sunnak azt mondták, még soha nem léptek fel temetésen, de „nagyon jó volt végre valami mást” csinálniuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik