Szórakozás

Az 56 éves Klausmann Viktornak idén megszületett a harmadik gyereke

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Azt mondja, kisfia az örök élet elixírje számára.

Októberben megszületett Klausmann Viktor harmadik gyereke, aki az Ármin nevet kapta szüleitől. A Szerencsekerék egykori műsorvezetőjének korábbi kapcsolataiból egy fia és egy lánya van, Dominik 16, Tamara pedig most 13 éves.

Egy gyerek örök energia- és életforrás

jelentette ki Klausmann a Mokka csütörtöki adásában, ahol azt is elmondta, párjával úgy gondolták, most jött el az ideje a gyerekvállalásnak. Az 56 éves tévés teljesen máshogy éli meg az apaságot, mint korábban.

A 16 évesre már nem is emlékszem, olyan régen volt. Arra emlékszem, hogy pici volt. Azt a születést lekéstem másfél órával, a másodiknál és a harmadiknál ott voltam. Tamcira már emlékszem, ott vannak képeim: két hétig nem mertem megfogni a fürdetésnél például, miután hazavittük. Viszont Mincit elsőként 3-4 napig én fürdettem, őt meg az anyukája nem merte megfogni. A pelenka fölhelyezésének tapasztalata kábé olyan másfél-két óra alatt jött vissza.

Mint mondta, most sokkal kevesebb a stressz, ami elvonná a figyelmét fiától, így több időt tud neki adni magából, mint annak idején idősebb gyermekeinek. A kisbaba fiatalító hatással is van rá:

Mindenki az örök élet elixírjét keresi, itt van számomra Klausmann Ármin, az örök élet elixírje. Pont, nincs több.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik