Szórakozás

Kizárólag semleges színeket viselhetnek azok az alkalmazottak, akik Kim Kardashian házában dolgoznak

David Livingston / Getty Images
David Livingston / Getty Images
Nem túl széles a paletta.

Kim Kardashian a napokban Angie Martinez IRL című podcastjének vendége volt. A műsorban a médiaszemélyiség többek mellett arról is beszélt, hogy az egyszerűség segít neki zsonglőrködni az élete káoszában. Mint kiderült, ehhez az is hozzátartozik, hogy nyugtató színekkel veszi körbe magát.

A podcast háziasszonya egy ponton megjegyezte, hogy a reality sztár minimalista dolgozószobája mennyire békés, majd arról érdeklődött, hogy az ott dolgozók „színkoordinálása” szándékos-e.

Kardashian erre azt felelte, hogy abszolút, és bár nem szó szerinti értelemben kötelezi az alkalmazottjait egyenruha viselésre, azt kikötötte nekik, milyen színeket hordhatnak az otthonában: ilyen a szürke, a fekete, a királykék, a fehér, a krémszín és a khaki.

Úgy értem, maradhatunk az összes semleges színnél

– magyarázta.

A médiaszemélyiség minimalista stílusra törekszik a házában, amit mint mondta, a követői vagy utálnak, vagy teljesen megértenek. Voltak, akik „pszichiátriai osztályhoz” hasonlították az otthonát. Hangsúlyozta viszont, hogy ő imádja ezt a stílust, és mint állítja, az alkalmazottjai is úgy vélték, „megkönnyítené az életüket”, ha a szóban forgó ízlésnek megfelelően öltözködnének, amikor Kardashian otthonában dolgoznak.

Az én házam annyira zen, ezért megkérdeztem, hogy ők mit gondolnak erről, és tulajdonképpen mindenki azt mondta, hogy »ez annyira megkönnyítené az életünket«. És miután mindenki beleegyezett, és úgy gondolták, hogy könnyebb lenne nekik, azt mondtam, hogy igen, csináljuk meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik