Szórakozás

A Szentháromság nevében vett rá apácákat édeshármasozásra egy jezsuita pap

roberto dallai / Getty Images
roberto dallai / Getty Images
Szexbotrányba keveredett egy Ferenc pápával állítólag közeli kapcsolatban álló, jezsuita pap a Vatikánban. A vád szerint, a szlovén pap évtizedekkel ezelőtt spirituális csoportszexre vett rá apácákat.

Egy volt apáca azzal vádol egy 68 éves jezsuita papot, hogy több mint harminc évvel ezelőtt olyasmikre vette rá őt és a rendtársnőit, hogy pornófimeket nézzenek, lefeküdjenek vele és csoportos szexben vegyenek részt – írja a New York Post.

Marko Ivan Rupnik korábban egy szlovéniai kolostor spirituális vezetője volt, illetve templomi mozaikokat készített, többek között a vatikáni pápai kápolna számára is.

A volt apáca egy olasz lapnak nyilatkozva azt mondta,

Rupnik óvatosan hálózta be a gondjaira bízott nőket, majd a hitüket és a bizonytalanságukat kihasználva addig manipulálta őket, amíg beleegyeztek, hogy a pap rajtuk élje ki szexuális vágyait.

Egy alkalommal a pap őt és egy másik apácát úgy próbált rávenni arra, hogy hármasban szexeljenek, hogy azt mondta, az aktus során tapasztalhatják meg igazán az Atya, a Fiú és Szentlélek kapcsolatát.

A volt apáca 1987 és 1994 között élt a szlovéniai kolostorban. Azt mondja, Rupnik ebben az időszakban legalább húsz nőt zaklatott szexuálisan, majd megfenyegette őket, hogy senkinek sem beszélhetnek a történtekről.

A volt apáca már 1994-ben panaszt tett, de azt mondja, Rupnik barátai Szlovéniában és Rómában is eltusolták az ügyet. Később egy nyomozás megalapozottnak találta a jezsuita szexuális visszaéléseivel kapcsolatos vádakat, így Rupnikot 2020 májusában kiközösítették az egyházból, de még ugyanabban a hónapban el is törölték a büntetését.

Egy évvel később, amikor kilenc nő vádolta meg szexuális bűncselekményekkel Rupnikot, a jezsuiták vezette kongregáció azzal hárította el az ügyet, hogy nem lehet vizsgálatot indítani olyan bűncselekményekkel kapcsolatban, melyek már elévültek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik