Szórakozás

Zalatnay Sarolta bedőlt devizahiteléről: A bank elvitte a házat, ahol tizenhat éven át éltünk

Zih Zsolt / MTVA
Zih Zsolt / MTVA
A hitelmoratórium miatt csak idén kellett kiköltözniük.

Zalatnay Sarolta 2006-ban, a szabadulása után költözött be tárnoki házába, ahonnan tavasszal kénytelen volt kiköltözni. Az énekesnő most a Borsnak árulta el, bedőlt devizahitel miatt hagyta el otthonát.

Sajnos a történet nagyon is tipikus. Duplázódó, triplázódó, majd megnégyszereződő törlesztőrészletek után egyszerűen képtelenek voltunk előteremteni a befizetendő havi összegeket. Végül a bank vitte is a házat, ahol tizenhat éven át éltünk a lányommal

Zalatnay a koronavírus-világjárvány miatt érvénybe léptetett hitelmoratórium miatt még a hitelbedőlés után is a házban maradhatott.

Ha nincs a koronavírus, és a kormány nem hozza meg a döntését a hitelekkel kapcsolatosan, már legalább két évvel ezelőtt el kellett volna hagynunk a házat. Ha így történt volna, most valahol albérletben élnék. Így viszont csak idén húsvétkor kellett kiköltöznünk. Ennek köszönhetem, hogy itt tudtam maradni Tárnokon, hiszen egy kedves barátom éppen tavasszal költözött két évre Németországba, ahol munkát kapott, így felajánlotta, hogy addig lakjak a házában, és csak a rezsiköltséget kéri el havonta

– magyarázta az énekesnő, aki már most azon töri a fejét, mihez kezd majd, ha a ház tulajdonosa hazatér.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik