Szórakozás

Kovi majdnem 100 kilós fogyása után új hivatásba kezdett, de hamarosan újra forgat

Nem feledkezett meg 23 éves filmes múltjáról, de most új műfajban próbálja ki magát.

Kovács István, művésznevén Kovi világszerte ismert felnőttfilmes volt a Reggeli vendége kedden. A beszélgetés elején fogyásáról esett szó. A rendező akkor kezdett életmódváltásba, amikor már 207 kilogramot mutatott a mérleg. Megvonások, éhezés nélkül, kifejezetten magyaros ételek fogyasztása mellett három év alatt sikerült leadnia 97 kilót. Azért döntött így, mert rosszul érezte magát a saját bőrében, és sok nehézséget okozott neki a túlsúly. Mostanra rendeződött a magas vérnyomása, normál értékű lett a cukra, elmúlt az asztmája, és az ízületei is rendbe jöttek.

Teljesen megváltoztatta az életemet. Nem csak abból a szempontból, hogy egészségügyileg rendbe jöttem. Nem mertem társaságba járni, mert mindig azt hittem, hogy rajtam nevetnek. Alig készült rólam akkor fotó, mert nem engedtem. Olyan szempontból is rendbejött az életem, hogy új szerelmem lett, új hivatásom, mert segítek másoknak, hogy ugyanezzel a módszerrel lefogyjanak. Ez egy csodálatos érzés, egy olyan hivatás, ami kielégít, amit élvezem, mint a korábbi foglalkozásomat

– fogalmazott Kovi, aki a coach-tevékenysége mellett a filmezéshez is visszatért.

A mai napig megszólítanak, mindig szokták mondani, hogy »milyen jó filmeket csináltál!«, »a te filmjeiden nőttünk fel«. A 23 éves filmes múlt nem enged el, újra forgatni fogok. Na, de jön most egy kis csavar: megkeresett engem egy régi barátom, Adam Cobler, aki egy nagyon komoly filmproducer, és együtt fogunk forgatni egy gyönyörűszép dokumentumfilmet. És még színész is leszek, egy sorozatban leszek szereplő. Átmegyek a kamera egyik oldaláról a másikra. Saját magamat kell alakítanom, tehát gondolom hiteles leszek

– árulta el a rendező, arról azonban egyelőre nem mondhatott semmit, hogy a film miről fog szólni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik