Szórakozás

A Nagy Ő: Visszatért Árpa Attila korábban hazaküldött jelöltje

A színész megbánta, hogy hazaküldte Erikát.

A Nagy Ő tegnap esti adásában Árpa Attilát is meglepte, hogy Erikával találta szembe magát. A színész ugyanis korábban hazaküldte a jelöltjét, Lékai-Kiss Ramónának viszont elmondta, hogy megbánta a döntését.

Nem biztos, hogy jó döntés volt Erikát hazaküldeni. Pont azt dicsértem rajta, hogy ő olyan, amilyen. Nem versenyez, nincsen stratégiája, nincsenek álarcai, kedves, jólelkű. Egy olyan nőt hazaküldeni csak azért, mert nem érzed benne azt a szenvedélyt, hogy felrobbantjuk majd közösen az egész világot, mint Bonnie és Clyde, ez egy rossz gondolkodás. Már nem ez a cél, hanem lenyugodni, egy békés otthonba hazamenni, ahol egy nyugodt és egyensúlyban lévő nő egy háttérországot biztosít nekem

– magyarázta Árpa, aki Erikának is bevallotta, hogy úgy érzi, elhamarkodottan döntött.

Árpáék ezt követően jakuzzizni mentek kettesben, ahol a színészt az is elmesélte a jelöltjének, hogy miután hazaküldte, volt rá példa, hogy egy másik nőt, név szerint Klaudiát sikerült leerikáznia.

Kapcsolódó
„Uh, baszd meg...” – Árpa Attila összekeverte a hölgyek nevét A Nagy Ő-ben
Szerencsére Árpából csak egy van, az ő nevét könnyű megjegyezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik