Szórakozás

Ördög Nóra: Sokáig én főztem a karácsonyi menüt, de a férjem néhány éve megtiltotta

TV2
TV2
Nem áll egész nap a konyhában, inkább ételt rendelnek vagy étterembe mennek.

Ördög Nóra sok más mellett arról is mesélt a kiskegyed.hu-nak, hogyan telik náluk az adventi és karácsonyi időszak.

A gyerekeim miatt fontos, hogy komolyan vegyük. Sokáig voltam karácsonymániás, de sajnos ez már a felnőtt életünkben annyira összekötődik az őrült rohanással. Nehéz, ezért évek óta van egy rituálénk, mert nem vagyok hajlandó hullafáradtan bezuhanni a karácsonyfa alá. Mesterségesen lelassítjuk magunkat, december 20-a környékén a barátnőmékkel, az összes gyerekkel elmegyünk wellnessezni, és csak 23-án jövünk vissza. Amikor mások még ajándékokért szaladgálnak, főznek, mi kicsekkolunk

– mondta el az interjúban.

Nagyon sokáig én főztem a karácsonyi menüt, de a férjem néhány éve megtiltotta. Nem szeretné azt látni, hogy egész nap állok a konyhában. 24-én itthon vagyunk, délelőtt szomszédolunk, csinálunk nagy karácsonyi brunchokat. A pandémia alatt este rendeltünk étteremből karácsonyi vacsorát. Most is így lesz, vagy szépen felöltözünk, és elmegyünk étterembe. Mire hazaérünk, az angyalkák meghozzák az ajándékokat

– árulta el a műsorvezető a szentestével kapcsolatban.

Kiderült továbbá, hogy karácsonykor férjével, Nánási Pállal és gyerekeikkel hagyományosan meglátogatják a családot, majd a két ünnep közötti időszakot a Balatonnál töltik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik