Szórakozás

Majka: Szembeköpném magam, ha öncenzúráznom kellene a dalaimat

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Új számában kiöregedett komcsikról és ereszen lecsúszó kamu keresztényekről énekel.

A múlt héten debütált Majka és Molnár Tamás új dala, az Azt beszélik a városban. A kritikus hangvételű szám, amiben kiöregedett komcsikról és ereszen lecsúszó kamu keresztényekről is szó esik, ez idő alatt több mint kétmilliós megtekintést ért el a Youtube-on.

Kapcsolódó
Majka kiöregedett komcsikról és ereszen lecsúszó kamu keresztényekről énekel az új dalában
Nemrég debütált Majka és Molnár Tamás új dala, az Azt beszélik a városban. A szám dalszövegében szó esik balkáni romantikáról, Oroszországról, vihar

A téma kapcsán a Blikk szólaltatta meg Majkát, aki elmondta: több mint egy éve írta a dalt, a vadászkiállítás és az „ereszen lecsúszós ügyek” idején, de a választások előtt nem akarták kiadni, nehogy elfogultsággal vádolják meg őket az egyik vagy a másik oldal iránt, illetve saját bevallása szerint a dal sem volt még olyan állapotban, hogy hallhassa a közönség.

A lap arról is kérdezte a rappert, hogy gondolkodott-e azon, mennyire szerencsés ilyen nyíltan beleállni közéleti témákba, mire azt felelte:

Szembeköpném magam, ha öncenzúráznom kellene a dalaimat, a saját művészetemet. Ha azon gondolkodnék, miként írjak meg úgy egy dalt, hogy az tessen másoknak és ne tapintsak senkinek az elevenére, akkor nagy baj lenne. Pont azért született ez a dal, hogy ilyesmin ne kelljen gondolkodni.

A rapper arról is beszélt az interjúban, hogyan érez a kritikákkal kapcsolatban, melyek azért érik, mert odamondogatás közben egy kormányközeli televízióban is feltűnik.

Tizenhét éve dolgozom a TV2-nél, soha nem érdekelt, hogy épp ki a tulajdonosa. Még életemben nem álltam be semmiféle politikai oldal mögé, így az ilyen véleményeket nem tudom értelmezni. Sokan dolgoznak ma Magyarországon olyan munkahelyen, aminek a tulajdonosi köre egyik vagy másik oldalhoz tartozik, de ez nem azt jelenti, hogy az illetőnek elkötelezettnek kellene lennie az adott politikai oldal felé

– kezdte gondolatait.

Én soha nem népszerűsítettem egy pártot sem, és nem is fogok. Tény, hogy vannak a kormánynak olyan intézkedései, amikkel egyetértek, de bőven akadnak olyan ügyek is, például a világkiállítás és az ereszen lecsúszás, amelyek mélységesen felháborítanak, és nem tudok velük azonosulni. Nem vagyok sem kormánypárti, sem ellenzéki, egyszerűen egy ember vagyok, aki kritizál. Az senkit nem zavar, hogy a legnépszerűbb zenekar vagyunk Magyarországon? Tele van a naptáram, járjuk az országot az önálló koncertturnékkal, a fő bevételi forrásomat a zenei munkásságomból szerzem. Ezért sem értek egyet az efféle kritikákkal. Nekem semmi közöm ahhoz, ami a TV2 kapcsán zavarja az embereket

– jelentette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik