Szórakozás

„Nem haragszom meg, dehogyis!” – mondta Blanche, majd megharagudott Árpa Attilára, aki őszinte volt vele A Nagy Ő-ben

tv2
tv2
Jöttek is a könnyek menetrendszerűen.

Több hölgyet elhívott beszélgeti magával Árpa Attila a legutóbbi Nagy Ő-epizódban: nem véletlenül tette, ugyanis az volt az érzése, sok jelölttel még bizonytalan, így válaszokat szeretett volna kapni. Így volt Blanche-sal is, akit félrehívott, majd közölte, szeretne vele őszinte lenni, már ha a nő nem sértődik meg ettől.

– Azt érzem sokszor, hogy azt mondod, amit hallani akarok. Megharagszol, ha őszinte vagyok most? Nem akarlak megbántani.

– Nem, dehogyis!

– Úgy tűnik, mintha a viselkedésed mű lenne.

– Mélyen megbántódtam, az az érzés fogott el, hogy nem tudok megnyílni, ahogy szeretnék.

Árpa szerint Blanche nagyon harcias a többi hölggyel, nem tudja elviselni őket a producer körül, ez pedig nem egy szimpatikus hozzáállás szerinte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik