Szórakozás

Helfy Alexa: Szeretnék elnézést kérni a szombat miatt

RTL
RTL
A versenyző a kiesése után még a műsor vége előtt elhagyta a színpadot.

Helfy Alexa szombat este búcsúzott az X-Faktorból, a nézői szavazatok alapján a negyedik helyig jutott. A versenyző elsírta magát az eredményhirdetés után, majd még a műsor vége előtt elhagyta a színpadot, nem sokkal később a mentora, Herceg Erika is követte.

Helfy a történtekről nemrég a Blikknek mesélt, elnézést kérve azért, hogy szombaton szó nélkül elhagyta a stúdiót.

Szeretnék elnézést kérni a szombat miatt, az az igazság, hogy ott a színpadon hirtelen nem tudtam feldolgozni nemcsak azt, hogy nem jutottam tovább, hanem az elmúlt pár hónapot, amit az X-Faktorban töltöttem. Nem azért nem gratuláltam a többieknek, mert úgy éreztem, nem érdemelték meg, hanem sajnáltam, hogy vége ennek a szép időszaknak, amit a versenyzőkkel tölthettem

– mondta a lapnak, hozzátéve: a szeretet, amit a nézőktől kap, sokat segít neki abban, hogy fel tudja dolgozni a kiesését.

A jövőben mindenképpen szeretne énekléssel foglalkozni, örülne, ha Herceg Erikával is dolgozhatna még együtt. A zenélés mellett érdekli a televíziózás, a média és a színház világa is, első lépésként viszont lelkileg szeretne most megerősödni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik