Szórakozás

Marics Peti és Valkusz Milán feladták az Ázsia Expresszt

Gáspár Győzőéknek adták át a helyüket.

Az Ázsia Expressz pénteki részében Gáspár Bea és Gáspár Győző értek be utolsóként a célba, így úgy tűnt, hogy számukra ért véget a verseny. A könnyeikkel küzdve búcsúzkodtak társaiktól és a műsortól, mikor Marics Peti szót kért. A VALMAR együttes tagja azt mondta:

Az a szituáció, hogy Milánnal sokat beszélgettünk az utóbbi időben. Mi azért vagyunk itt, mert át akartuk élni ezeket a kalandokat, olyan helyeket látni, amiket sosem láttunk volna. A másik meg az, hogy mi egy eszméletlen nagy, intenzív mókuskerékben vagyunk otthon, a zeneipari tevékenységünkre gondolok, ami – attól függetlenül, hogy a leghálásabb dolog, amit valaha csináltunk, mert imádjuk, ez az éltünk, és ettől vagyunk boldogok – nagyon monotonná tud válni. Nekünk az egyik nagy célunk ez is volt az Ázsia Expresszel, hogy egy kicsit ki tudjunk szakadni, egy másik világot nézzünk, kicsit ne foglalkozzunk a zenével. Igazából ez a rész nagyon jól sikerült is, mert már mindkettőnknek nagyon hiányzik a zene, és az, hogy azt csinálhassuk, amit igazán szeretünk. Úgy érzem őszintén, hogy a Győzőék sztorija nincsen szépen lezárva, szerintem ők meg tudnák oldani azt, hogy ezzel a brigáddal sokkal szebb véget írjanak ehhez a történethez, úgyhogy ha benne vannak, akkor mi szívesen átadnánk a helyünket nekik.

Valkusz Milán is megerősítette, hogy hazamenne, várja már az otthoni élete.

Gáspárék örömmel elfogadták az ajánlatot, így folytathatják a versenyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik