Szórakozás

„Költözz el!” – Csoki úgy megharagudott Heddára, hogy nem akarta vele tölteni az éjszakát

Arra kérte a párját, hogy cuccoljon át egy másik szobába.

Az előzetesek szerint drámából nem lesz hiány a Párharc ma esti epizódjában. Az egyik feladat alatt Egedi Hedda elsírta magát, amiért Csoki nem tudta, mi volt a jele az oviban, ezt követően pedig valamin annyira összekülönböztek, hogy az egykori ValóVilág szereplő azt kérte a párjától, töltsék külön az éjszakát.

Szerintem költözz el, vagy lakjunk külön. Nem tudom

– mondta az előzetesben Csoki, mire a kedvese nevetve kérdezett vissza.

Hát menjél! Engem te nem zavarsz. Az menjen, aki zavarja a másikat. Engem te nem zavarsz. Én szeretném megbeszélni, megnyugodni, és kész. Szerintem ez olyan dolog, ami megtörtént már sokszor a kapcsolatunk során, és mindig megbeszéltük. Sőt, szakítottunk is, és utána megint összejöttünk

– magyarázta Egedi, a párja viszont kijelentette, nem szeretne vele aludni, ezért arra kérte, hogy cuccoljon át egy másik szobába.

Kapcsolódó
Párharc: Egedi Hedda elsírta magát, mert Csoki nem tudta, mi volt a jele az óvodában
„Ebből is látszik, hogy rohadtul nem figyelsz rám soha!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik