Szórakozás

Összeházasodott a Miss Argentína és a Miss Puerto Rico győztese

Mariana Varela és Fabiola Valentín már 2020 óta együtt vannak, de csak most vállalták fel a kapcsolatukat.

Október 28-án egybekelt Mariana Varela és Fabiola Valentín, akik korábban Miss Argentínaként és Miss Puerto Ricoként képviselték országukat – írja a LADbible.

A pár még 2020-ban ismerkedett meg a Miss Grand Internationalen, de eddig titkolták szerelmüket. Most azonban a közösségi médiában bejelentették, hogy összekötötték az életüket.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MARIANA VARELA (@marianajvarela) által megosztott bejegyzés

A képaláírás mellett a szépségkirálynő megosztott egy videót, amelyből kiderült, hogyan jegyezték el egymást, a felvételeket az El Trece is megosztotta a YouTube-on.

A nappali tele volt gyertyákkal és piros-fehér lufikkal, az ablakra pedig arany léggömbökkel volt kirakva a „Marry Me?”, azaz „Hozzám jössz?” felirat.

A kommentelők üdvözölték a házasságot, sorra érkeztek a gratulációk a párnak

Kívánom, hogy a sok szeretet, amit kaptunk megsokszorozódjon! Végtelen köszönet!

– mondta Varela, aki 2019-ben nyert és képviselhette Argentínát a Miss Universe versenyen.

2020-ban ő és Valentín is bekerültek a legjobb 10 közé a Miss Grand International versenyen, ekkor kezdődött a kapcsolatuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik