Szórakozás

Molnár Nini Múcska Gergőről: Azt, hogy mi lehet köztünk, a kijutás után tervezzük megválaszolni

Sárosi Zoltán / RTL
Sárosi Zoltán / RTL
Az ellentétek vonzzák egymást.

Molnár Nini a hét elején esett ki a Celeb vagyok, ments ki innen!-ből. A divattervező a dzsungelben közel került egyik játékostársához, Múcska Gergőhöz, többi között kettejük kapcsolatukról is mesélt az rtl.hu-nak.

Gergővel együtt érkeztünk meg a táborba, és az első játékra is együtt mentünk, így a nulladik naptól kezdve egy nagyon őszinte kapcsolat alakult ki köztünk. Aki bent volt a táborban, sőt szerintem a nézők is láthatták, hogy ez egy őszinte kapcsolat. Azt, hogy ez csak baráti vagy nem, azt mi sem tudjuk pontosan, mert a környezet játszik az ember fejével, de az sosem volt kérdés, hogy igazi

– fogalmazott.

Elmondása szerint közösen hozták meg a döntést, hogy nem akarják még jobban elmélyíteni a kapcsolatot a játék alatt.

Pontosan tudtuk, hogy hol vagyunk, és hogy egy ilyen környezetben az emberek akarva-akaratlanul közel kerülnek egymáshoz, érzelmeket kezdenek el táplálni egymás iránt. A kérdést, hogy mi lehet köztünk, a kijutás után terveztük megválaszolni. Talán én voltam a kontrolláltabb, aki visszafogta az érzéseit, hogy ebből később ne legyen galiba.

Mint mondja, az ellentétek vonzzák egymást, és az egyik dolog, ami a gazdában megfogta, az volt, hogy elrepítette őt egy teljesen más világba. „Kiszakított az enyémből a történeteivel, a tájszólásával, a munkájával, ami nekem nagyon tetszik. Egy egyszerű és egyenes világból jön, és ez is fogott meg benne. Amíg én a munkámban csak robotolok, ő máshogy látja a dolgokat, és nagyon figyelmes. Például hozott nekem egy vécédeszkát, mert egyszerűen nem voltam képes leülni arra a koszos, nyirkos fa vécére. Nagyon tetszett, hogy ennyire odafigyelt rám” – árulta el.

Lehet, hogy kicsit elfogult vagyok, de szerintem a dzsungel királya címet Gergő érdemelné meg. Az ő bátorsága, elszántsága, a jó szíve, és minden tulajdonsága méltó a királyi címre. Nincs olyan, amit ne tudna megcsinálni a táborban vagy a bátorságpróbákon, és ehhez társul egy önzetlen szív, és nagyvonalúság. Én biztosan rá fogok szavazni

– mondta el Molnár Nini, aki az interjúban arról is beszélt, hogy párkapcsolati téren most az a célja, hogy egy mély és felbonthatatlan kapcsolatot alakítson ki valakivel, mert már elege van a játékokból. Ha ez megvan, szerinte akkor lehet majd gondolkodni a házasságon és a gyerekvállaláson.

Nini a kiesése előtti utolsó epizódban visszautasította Gergő közeledését, ami a gazdának nagy csalódás volt.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik