Szórakozás

Párharc: Kulcsár Edina sikított a félelemtől, Gáspár Evelinen kifogott egy matekfeladat

Egyiknek halakat öntöttek a nyakába, a másik teljesen leblokkolt.

G.w.M a bogarak mellett a leginkább a halaktól fél, ezért is volt számára nagyon nehéz végignézni, ahogyan párjára, Kulcsár Edinára a Párharcban vizet öntenek, majd halakat és kígyókat dobálnak be az akváriumba. Az egykori szépségkirálynő sikolyok között csinálta a feladatot.

Mikor láttam, hogy először a halak érkeznek, én úgy kivoltam! Behányok a halaktól, nem bírom. Valahogy annyira undorodom, hogy nem igaz

– nyilatkozta utóbb G.w.M.

Amikor megérkeztek a kígyók, ott már tényleg teljesen eluralkodott rajtam a sokk. Azt éreztem, hogy folyamatosan sikítanom kell, és azonnal ki kell onnan jutnom. Teljes katasztrófa volt

fogalmazott Kulcsár, aki végül sikeresen teljesítette a feladat ráeső részét.

Miután meglett az összes kulcs, a csapatnak egy matematikafeladatot kellett megoldania. Megegyeztek, hogy a legerősebb matekosként ez Gáspár Evelin feladata lesz, ő azonban a stressztől annyira leblokkolt, hogy nem sokat tudott hozzászólni a számoláshoz.

Nagyon lefagytam a kígyós játéknál. Alapvetően nem tartom magam egy rossz matekosnak, de sajnos itt a kígyók meg a stresszhelyzet… Köpni-nyelni nem tudtam, nemhogy számokat megjegyezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik