Szórakozás

Celeb vagyok, ments ki innen!: Curtis visszaadta a szamarat, a saját csapatának vásárolt be az árából

A másik csapattal, akik szintén fizették az állat tartási költségét, nem beszélte meg a dolgot.

A Celeb vagyok, ments ki innen! keddi adásában két csapatra oszlott a tábor, a versenyzőknek nem volt beleszólása abba, hogy a kék vagy a piros csapatba kerülnek. Ekkor Molnár Nini azért sírta el magát, mert távolabb került Múcska Gergőtől, Janicsák Veca pedig azért, mert a szamár, amit (korábban még együtt vett a közösség) nagyon megszeretett, a tábor másik oldalára került.

Kapcsolódó

A kék csapat tagjai, akiknél a szamár maradt, a tegnapi adásban úgy döntöttek, megválnak az állattól. Az üzletet végül Curtis ütötte nyélbe, így miután megnyertek egy játékot, nemcsak az ott kapott pénzből vehettek maguknak ételt, de azt az összeget is levásárolhatták, amit a szamár visszaadásáért kaptak.

A táborba visszatérve Curtis szólt Janicsák Vecának, hogy búcsúzzon el az állattól, az énekesnő viszont már akkor elmondta a rappernek, hogy szerinte inkább akkor kellett volna visszaadni a szamarat, amikor ismét egyesítették a tábort: hiszen együtt vették, és annak ellenére, hogy a kék csapat térfelén volt, a külön szakadás után a piros csapat is beszállt a tartási díjba.

Ha annak közös döntésnek kellett volna lennie, hogy veszünk-e szamarat, akkor annak is közösnek kellett volna lennie, hogy eladjuk-e. Ennek a hasznát most ők élvezik, mi meg tegnap is ráköltöttünk abból a pénzből, amit ti megkerestetek

– mondta Janicsák a csapattársainak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik