Szórakozás

Elég pajzánra sikeredett a brit áruház karácsonyi dekorációja

A Range azt akarta megmutatni, ahogy egy kutya beleharap a Mikulás fenekébe, de nem biztos, hogy mindenki erre gondol elsőre.

Zavarba ejtő lett a Range áruház egyik karácsonyi dekorációja.

Eredetileg azt akarták szemléltetni, ahogy egy kutya üldözi a Mikulást és a fenekébe harap. Ezt azonban elég nehéz megmutatni egy felfújható dekorációval, azért az állatot odaillesztették a Mikulás hátsó fertályához.

A kutya feje így valóban úgy néz ki, mintha harapna, de az „öle” is tökéletesen illeszkedik a Mikulás fenekéhez, ami egészen merész asszociációkra ad lehetőséget.

A két méter magas dekorációt a kereskedő kifejezetten azzal a céllal alkotta meg, hogy mosolyt csaljon a vásárlók, majd később a szomszédok arcára. A közleményük szerint a világító, felfújható Mikulás várhatóan a környék sztárja lesz, ami talán igaz is, csak nem éppen úgy, ahogy a Range gondolja.

A kommentelők nekiestek a posztnak, ami után a cégnek muszáj volt megerősítenie, hogy a kutya megharapja a Mikulást, de azt elismerték, hogy valóban félre lehet érteni. A poszt hangvétele alapján nagyon is számítottak arra, hogy az emberek „ráharapnak” a dologra.

A hozzászólások felhívták a figyelmet, hogy a Mikulás arckifejezése is olyan, hogy nem lehet egyértelműen megmondani, hogy azért van megszeppenve, mert megharapták, vagy azért, mert túlságosan – hogy is fogalmazzunk… – bensőséges viszonyt alakított ki a kutyával.

Az áruház végül is elérte a célját, a kétértelmű kihelyezés miatt többen visszamentek hozzájuk, ami a forgalmukon is meglátszódott.

A dekorációt egyébként meg is lehet venni, 71,99 fontba (kb. 34 500 forint) kerül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik