Szórakozás

Kis híján elsodorta a hurrikán az élőben tudósító amerikai meteorológust

Jim Cantorét még egy arra repülő faág is „elgáncsolta”.

Lecsapott Floridára az utóbbi évek egyik legnagyobb hurrikánja, az Ian névre keresztelt trópusi vihar 250 kilométer/óra körüli maximális széllökésekkel érkezett meg, emiatt az állam 13 megyéjében kötelező kitelepítést rendeltek el, több százezer háztartás maradt áram nélkül. A hurrikán ereje olyan nagy, hogy még az is gondot okoz az embereknek, hogy egyáltalán talpon maradjanak a szabadban.

Kevésen múlt, hogy az erős széllökések ne sodorják el a híres amerikai meteorológust , Jim Cantorét. A Weather Channel riportere amolyan legendának számít, aki többek között arról is híres, hogy nincs olyan lehetetlen helyzet, ahonnan ne tudósított volna.

Most azonban eléggé meggyűlt a baja az elemekkel.

Cantore élőben jelentkezett be, de szinte alig tudott mondani valamit, minden erejével azon volt, hogy ne essen el a brutális erejű szél miatt.

A dolgát nehezítette, hogy egy ponton valósággal kigáncsolta egy arra repülő faág.

A meteorológusnak sikerült felállnia, és csak annyit mondott:

Kérek még egy másodpercet

– majd megpróbált bejutni egy szélvédettebb helyre.

Cantore a közlekedési táblákba kapszkodva próbált előrébb jutni, bár az irányt nehéz megtippelni ebben a helyzetben.

Nem volt könnyű dolga, több táblát is kicsavart a vihar, de az időjós végül vett egy nagy lendületet, és be tudott húzódni egy biztonsgosabb részre.

A CNN riportere már eleve egy szélvédettebb zugból jelentkezett be, de a háttérben itt is látható, mekkora erővel csapott le a vihar.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik