Szórakozás

Házasodna a gazda: Alfonz mise előtt mutatta be jelöltjeit a családjának

Kézfogásra vagy ölelésre nem került sor.

Közeledik a Házasodna a gazda fináléja, ezért Alfonz úgy döntött, templomba megy a jelöltjeivel, hogy a lányok tudják, a misék is szerves részét képzik az életének. Az istentisztelet előtt a gazda családtagjai is feltűntek a templom udvarán, akiknek futtában odaköszönt, a bemutatás viszont kissé hűvösre sikeredett.

Lehetett látni a fejemen, hogy én azért egy kicsit megilletődtem, mert én vártam, hogy esetleg amúgy az Alfonz bemutat minket nekik. Meglepődtem nagyon

– mondta Enci.

A gazda ezt követően összefoglalta, hogyan érez a jelöltjei iránt. Mint mondta, Encit csinos lánynak tarja, akivel jókat lehet beszélgetni, és érezhetően mindig igyekszik a kedvében járni, de nem tudott elmenni amellett, hogy „néha kicsit hisztis”.

Ritáról az a véleményem, hogy elég jól el lehet beszélgetni vele. Egy intelligens, okos lánynak találom, úgy gondolom, nőben nem a legjobb az ilyen lobbanékony természet. Én ezt tök jól tudom kezelni azzal, hogy amíg meg nem nyugszik, addig hozzá nem szólok

– jelentette ki Alfonz.

A gazda Beatrixről is elmondta a gondolatait: szerinte a lány mellett szól, hogy kihozza belőle azt az énjét, amit bár próbál elnyomni, kifejezetten kedvel, hozzátette viszont, hogy a viselkedése bizonyos szituációkban „kicsit ciki”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik