Szórakozás

Varga Viktor az ágyban fekve fogadta a Mokka riporterét a jurtájában

A barátnője is mellette volt.

Fél éve egy jurtában él Varga Viktor (amit ő „sámánfészeknek” nevez), itt látogatta meg őt a Mokka stábja szerda reggel, a házigazda azonban még az ágyából sem kelt fel a riporter érkezésére, ráadásul mellette feküdt a barátnője is.

Egy kicsit úgy érzem, hogy túl vagyok öltözve. Ha tudom, hogy így fogadsz, akkor legalább ágyba reggelit hozok

– mondta Hederman Stella a félmeztelen Varga Viktornak.

Miután az énekes felkelt (pontosabban felült az ágyán), arról beszélt, hogy régóta kacérkodott a gondolattal, hogy egy jurtába költözzön, és nagyon élvezi. Mint mondja, már nincs is kedve „sarkos házban” lakni.

A berendezés bemutatását úgy kezdte:

A legfontosabb az ágy meg a nő.

Megmutatta többi között az utazásai során beszerzett sámán-ruhatárát, egy jaguárkoponyát, illetve a Szilaj című indiándarabhoz készített színházi kellékeket. Azt is elmondta, hogy nagyjából három hete készült el a vizes blokk, előtte a Dunában fürdött, valamint hogy nemrég egy indukciós főzőlapot is beszerzett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik