Szórakozás

Házasodna a gazda: „Megtaláltam a szerelmet” – állítja Zsolt gazda

A héten véget ér a tanyán forgatott szerelmes reality.

A héten véget ér a Házasodna a gazda, ebből az alkalomból meghívták Zsolt gazdát a Reggelibe, ahol először arról beszélt, hogy milyen (nagy) elvárásai voltak a jövendőbelijével kapcsolatban, majd kissé titokzatosan fogalmazott arról, hogy rátalált-e a szerelem.

Nagyon szerelmes típus vagyok, és mondhatom azt, hogy megtaláltam a szerelmet

– árulta el sejtelmesen, név említése nélkül.

Arról is beszélt, hogy bár neki van egy kisfia, fontos volt neki, hogy a kiválasztottjainak ne legyenek gyerekei.

Volt egy kritériumom, hogy olyan hölgyet keresek, akinek nincsen gyereke. Ez azért is fontos számomra, ment nekem a munkám miatt is nehezebb megfelelni egy másik családnak. Szeretnék úgy ismerkedni egy nővel, hogy csak magamat tudjam adni.

Úgy gondolja, a párja gyerekét nem igazán tudná beépíteni az életébe.

Elmondta még, hogy Ivitől azért búcsúzott el a műsorban, mert nem illettek össze, nem egyeztek a nézeteik. Rajta kívül négyen versengenek még a gazda szívéért a műsor e heti adásaiban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik