Szórakozás

Paródiavideó miatt tört ki háború az Országos Mentőszolgálat és egy ismert hazai tiktoker között

Egészen valószínűtlen balhé tört ki a közösségi médiában az Országos Mentőszolgálat és egy nem nevesített hazai TikTok-felhasználó között, miután utóbbi egy – azóta már eltávolított – videót tett közzé a közösségi oldalon, amit a mentősök a jelek szerint zokon vettek.

A Mentőszolgálat a Facebookon megosztott közleményében arról ír, hogy a mentők maguk is tiktokoznak és értik a viccet, a videó mégis komoly felháborodást váltott ki a köreikben, sértette az ízléseüket. A „Bezár a gyrosos, ezért b*zd fel a kéket!” című videó már nem érhető el, ahogy a közelményből kiderült, azért, mert a Mentőszolgálat kommunikációs osztályának munkatársai felkeresték a készítőt és megkérték, hogy a „jogi hercehurca” elkerülése érdekében távolítsa el a „mentő hivatást degradáló tartalmat” a közösségi felületeiről.

Ennek ugyan eleget tett és elnézést is kért, később azonban két videóban is szapulni kezdte ezért a mentők közösségét és olyan tartalmakkal állította párhuzamba saját produktumát, amiben semmi ízléstelenség vagy trágárság nem látható, pl.: mikor az anyósülésen helyet foglaló ápoló (ugyan szabályellenesen) rögzítette a szirénával való közlekedést.

– olvasható a szövegben.

A közlemény végén a Mentőszolgálat kommunikációs stábja jelezte, hogy a felhasználó fenti kifogásai miatt hivatalból elrendelték az érintett életmentők meghallgatását.

A mentősök által említett második videóban a felvételt készítő tiktoker egyébként leszögezte, hogy egyértelműen nem akart senkit megsérteni vagy lejáratni. Mint mondja, szerinte elég sok mentős tartalom született már korábban is a TikTokon, némelyik vicces, némelyik kevésbé, de úgy gondolja összességében nincs ezzel baj. Ennek ellenére elnézést kér mindenkitől, akit esetleg megbántott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik