Szórakozás

Idris Elbához három hétig nem szólt a lánya, miután nem játszhatta el a gyerekét az új filmjében

Michael Loccisano / Getty Images
Michael Loccisano / Getty Images
Hiába rokonok a való életben, a vásznas kémia nem volt meg.

A múlt héten debütált Idris Elba új, Fenevad című filmje, melyben a színész egy apát játszik, aki Dél-Afrikába viszi a lányait az anyjuk halála után, útjukat viszont megzavarja egy vérengző oroszlán. Mint kiderült, a filmhez Elba húszéves lányát, Isant is meghallgatták, de a készítők végül nem őt választották a főhős idősebbik gyerekének szerepére.

Színésznő akar lenni, részt vett a meghallgatáson. De tudjátok, a kémia nem volt meg. A lányom nagyszerű volt, de hiába a lányom, a való életben való a kapcsolatunk, és filmben való kapcsolat –  valahogy nem működött, ami elég fura. Körülbelül három hétig nem szólt hozzám

– magyarázta a The Breakfast Club című műsorban színész, akinek a harmadik hét után már nem kellett tovább vezekelnie, Isan a premierre is hajlandó volt elkísérni őt a múlt héten.

Elba egyébként a napokban beszélt arról is, hogy bár oroszlánnal eddig nem gyűlt meg a baja, egy kisebb emlőssel igen.

Kapcsolódó
Idris Elba és felesége zuhanyzós pásztoróráját megzavarta egy ott csücsülő denevér
Csak rátett egy lapáttal, hogy a színész retteg a denevérektől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik