Szórakozás

A közelben van a világ egyetlen focipályája, melyen gőzhajtású vonatok haladnak át

Alighanem a felvidéki Feketebalogé a világ egyetlen olyan focipályája, melyen rendszeresen gőzmozdony húzta vonatok haladnak át, olykor meccs közben is.

Budapesttől alig kétszáz kilométernyire, Szlovákia Besztercebányai kerületében fekszik Čierny Balog, vagyis Feketebalog. A Fekete-Garam partján fekvő, jelenleg mintegy ötezer lelkes hegyi falut favágók alapították a tizenhatodik században.

A település mostanában arról híres, hogy focipályáján, az oldalvonal és a lelátó között vasúti sínpár halad át, így a meccsek közepébe olykor gőzmozdonyok pöfögnek be.

Az Oddity Central azt írja, az első videó, melyen egy gőzmozdony halad el meccs közben a pálya és a lelátó között, 2015-ben kezdett el terjedni a neten. Sokan azt gondolták, valamilyen filmes trükkről lehet szó, a jelenet túl szürreális ahhoz, hogy igaz legyen.

A felvétel pedig valódi, ráadásul nem is egyszeri eseményről van szó: a már múzeumvasútként működő Feketegarami Erdei Vasút ma is menetrend szerint közlekedik, tekintet nélkül a TJ Tatran Cierny Balog szerepléseire. A lelátókon ülők nézők között sokan vannak, akiket sokkal jobban érdekel a vonat, mint a játék.

Vasút hamarabb volt Feketebalogon, mint focipálya: a síneken 1909-ben gördültek végig a szerelvények, míg a pályát az 1980-as években alakították ki. Igaz, vonatok akkoriban nem jártak, mert a hatvanas évektől annyira lecsökkent az utasszám, hogy a vonalat bezárták. A síneket azonban a helyükön hagyták, így amikor a rendszerváltás után felmerült, hogy múzeumvasútként újraindítják a szerelvényeket, nem volt komolyabb akadálya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik