Szórakozás

Florence Pugh és 21 évvel idősebb párja szakítottak

Sylvain Lefevre / Getty Images
Sylvain Lefevre / Getty Images
Eddig azért nem beszélt róla, mert nem volt kíváncsi mások kárörvendésére.

Florence Pugh meglehetősen sok kritikát kapott, miután összejött a nála 21 évvel idősebb Zach Braff-fal. A színésznő két évvel ezelőtt egy interjúban azt mondta, egy ideig rosszul érintette az emberek véleménye, akik sérelmezték a köztük lévő korkülönbséget, de végül arra jutott, hogy 24 évesen pontosan el tudja dönteni, kivel szeretne járni.

Kapcsolódó

A színésznő a minap a Harper’s BAZAARnak adott interjút, melyben elárulta, hogy ő és Braff az év első felében külön utakra léptek. Mint mondja, nem véletlen, hogy ezt eddig nem verték ezt nagy dobra. Három évig voltak együtt.

Megpróbáltuk a világ tudta nélkül intézni ezt a szakítást, hiszen ez egy olyan kapcsolat volt, amiről mindenkinek megvolt a véleménye. Úgy éreztük, hasznunkra fog válni, ha nem mondják nekünk emberek millió, mennyire örülnek, hogy nem vagyunk már együtt

– magyarázta Pugh, akinek saját bevallása szerint máig összeszorul a torka, ha a szakításukról kell beszélnie.

A színésznő hozzátette, hogy szerinte az embereknek nem kellene ilyen mélyen beleásniuk magukat a hírességek életébe, hiszen például ő sosem vállalkozott arra, hogy valóságshowban szerepeljen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik