Szórakozás

Barta Sylvia: Az alakom kellemes mellékhatása a munkámnak

TV2
TV2

A Blikknek nyilatkozott Barta Sylvia időjárás-jelentő. A most 52 éves televíziós úgy fogalmazott a lapnak, hálás, hogy azt csinálhatja, amit szeret: például dolgozhat a tévében és emellett edzőként is tevékenykedhet.

Az alakom kellemes mellékhatása a munkámnak. Ez nem az elmúlt néhány év eredménye, hanem az elmúlt évtizedek szorgalma, hiszen gyerekkorom óta sportolok. Én büszke vagyok a külsőmre. Látom a ráncaim, de ezzel együtt is csinosnak érzem magam.

Barta a korról így vélekedik: „A negyvenedik születésnapomat nagy baráti társasággal ünnepeltem. Nagyon jól éreztem magam, de azt gondoltam, az azt követő években a hanyatlással kell szembenéznem. Aztán ahogy teltek az évek, én továbbra is elégedett voltam az életemmel. Az ötvenediken is nagyon felszabadultnak, harmonikusnak éreztem magam és ez az elmúlt években sem változott. Büszkén mondhatom így ötven fölött, hogy a kor felszabadít”.

Hozzátette, örül annak, ha minden nap úgy tud felkelni, hogy nem fáj semmije.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik