Szórakozás

Wolf Kati II. Erzsébet királynőtől igyekezett eltanulni a brit akcentust

Nyitrai Szilárd / RTL2
Nyitrai Szilárd / RTL2
Eddig inkább amerikai angolt használt, de hamarosan komolyzenével lép színpadra.

Wolf Kati 12 éve van már a zenei pályán, az elmúlt években főleg popvonalon mozgott, de saját megfogalmazása nemrég visszanyúlt a „rockos gyökereihez”. Emellett valami teljesen újat is kipróbál, édesapja, a zeneszerzőként és producerként is munkálkodó Wolf Péter ugyanis Fábri Péter dalszövegíró közbenjárásával elkészített egy 24 angol nyelvű számból álló dalciklust, amit komolyzenei színpadra szánnak.

Az eredeti terv szerint Wolf Kati mindössze azért énekelte volna fel ezeket a dalokat, hogy ezzel is segítsék az operaénekesek munkáját, a demó viszont olyan jól sikerült, hogy a dalszerzők úgy döntöttek, vele viszik színpadra a produkciót – derült ki a PResston PR. sajtóközleményéből.

Nem lehet félvállról venni, ehhez idő kell. A komolyzene teljesen más mezsgyéje a zenei világnak, egészen más típusú felkészülést és időbeosztást igényel

– magyarázta az énekesnő, aki eddig inkább amerikai angolt használt a dalaiban, a komolyzenéhez viszont el kellett sajátítania a brit akcentust.

Már csak a felénekléshez is hetekig arra gyúrtunk egy angoltanárral, hogy brit angol legyen a kiejtésem, mivel a popzenében inkább amerikai angolt használunk. Sokszor hallgattam Erzsébet királynőt, illetve angol színészektől próbáltam elsajátítani az igazi brit akcentust.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik