Szórakozás

Jason Momoa szerint a Conan, a barbár remake-je egy nagy rakás szar

Jeff Spicer / Jeff Spicer / Getty Images for Warner Bros
Jeff Spicer / Jeff Spicer / Getty Images for Warner Bros
A forgatást imádta, szerinte a vágásnál csúszott félre valami.

A Conan, a barbár eredeti első része 1982-ben jelent meg Arnold Schwarzenegger főszereplésével, és bár a film vegyes kritikákat kapott, kultikussá vált és nem mellesleg kasszasiker volt.

A Warner Bros. később megszerezte a karakter jogait, éveken át próbálkozott egy remake kifejlesztésével. Főszereplőnek Jason Momoát választották, aki csupa jó emléket őriz a forgatásról, úgy véli viszont, hogy a vágásnál valami nagyon félrecsúszott. A film 2011-ben jelent meg, és nem csak a kritikái voltak kirívóan negatívak, de az árát sem igen hozta vissza, sőt.

Sok dologban volt részem, ami nagy szívás volt, és olyan filmekben is szerepeltem, amiknél valami félrecsúszott. A Conan, a barbár is ilyen volt. Egyike a legnagyobb élményeimnek, de egy nagy rakás szart csináltak belőle

magyarázta a GQ magazinnak Momoa, aki végül mégiscsak jól járt a filmmel, hiszen kellő ismertséget hozott neki ahhoz, hogy más stúdiók is felfigyeljenek rá, és később a Trónok harca Khal Drogója, majd az Aquaman főszereplője lehessen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik