Szórakozás

MC Hawer az alkoholizmusról: Ebbe bele lehet halni, magányosan, méltatlanul, lecsövesedve

Évek óta tartózkodik az alkoholtól.

Hetek óta téma már, hogy Molnár Gusztáv alkoholproblémákkal küzd. A színész nemrég elvonóra ment, de saját felelősségre elhagyta a klinikát, hamarosan egy másik központba vonul be.

Kapcsolódó
Molnár Gusztáv saját felelősségére távozott a rehabról, hamarosan újra bevonul
Felesége szerint azt mondta, az a hely nem neki való.

Az alkoholizmus kapcsán ma reggel MC Hawert szólaltatták meg a Mokkában, aki annak idején maga is hosszú éveken át küzdött italfüggőségével. Saját bevallása szerint 10-15 alkalommal is megjárta az elvonót, de amint kijött, ott folytatta, ahol abbahagyta. Végül ráeszmélt arra, hogy ebben a formában nem folytathatja az életét, és ismét bevonult a rehabra. Azóta nem nyúlt alkoholhoz, és nem tervez a jövőben sem.

Az embernek el kell jutni egy olyan pontra, amikor saját magától belátja azt, hogy itt komoly probléma van, és ebbe komolyan bele halni, méghozzá magányosan, méltatlanul, lecsövesedve. Elveszítjük a családunkat, a munkánkat, aztán egyre lejjebb csúszunk. Ezt én nem akartam

– magyarázta a zenész, aki eleinte azért kezdett inni, hogy tompítsa magát és aludni tudjon, az ital viszont szép lassan rutinná vált az életében.

Mint mondja, drogokat ekkoriban nem fogyasztott, és mióta letette az alkoholt, igyekszik olyan emberekkel körül venni magát, akik hozzá hasonlóan nem élnek sem kábítószerekkel, sem pedig itallal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik