Szórakozás

Eminem-rajongók úgy gondolják, a rapper meghalt

Szerintük azért nem vesszük észre, mert egy klónja lép fel helyette.

Egy összeesküvés-elmélet szerint Eminem meghalt 2006-ban és egy klónja szerepel helyette – írja a Mirror.

Az elmélet azzal kezdődik, hogy a rappernek megváltozott a hangja, ami – vélik a teória hívei – nem lehet másnak a jele, mint hogy a zenész meghalt. Egy spanyol lap aztán már tényként közölte, hogy Eminem, vagy akit most annak ismerünk, csak egy android klón.

De nem csak az elmélet létezik, „bizonyítékok” is vannak rá.

Egyrészt azt vették észre, hogy az évek folyamán nagyon megváltozott a rapper állkapocsvonala.

Igen, hiszek benne, hogy ő csak egy klón, nem hasonlít már magára és a szemei halottak

– írta egy rajongó.

Másrészt arra is figyelmesek lettek páran, hogy Eminem szövegei is megváltoztak 2006 körül, azóta „nagy hangsúlyt fektet a hiphop-életmódra”, és az öltözködési stílusa is sötétebb lett.

2013-ban aztán leült az ismert rádióssal, Zane Lowe-val beszélgetni, és az interjúban láthatóan „meghibásodik”.

Azt mondja benne:

Maradj ki a fejemből

és aztán percekig némán bámul a kamerába.

Ezt követően pedig egy korábbi rappertársa, B.o.B kezdett el elmélkedni és posztolni a az emberi klónozásról.

A teória utolsó eleme, hogy 2019-ben kiadott Tom Macdonald egy dalt, a Cloned Rapperst, amiben azt állítja, hogy

a rapperek klónozása miatt az illuminátusok csontmintákat vesznek,

mielőtt a valódi személyt börtönbe csuknák, hogy elcsendesítsék a zenészek látomását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik