Szórakozás

„Köszönjük, hogy eljött, de menjen haza” – Suzyt nem engedték fellépni 

LIFETV
LIFETV
Mostanság sok előadó fellépését húzza keresztül az ítéletidő.

Az nlc.hu írta meg vasárnap délelőtt a mulatós-sztár Suzy Facebook-bejegyzésére hivatkozva, hogy az énekesnő fellépésére igyekezett Tiszakarádra, ám az arrafelé tomboló ítéletidő miatt végül nem tudott énekelni.

Tiszakarád… én megérkeztem, itt voltam, felléptem volna… a többiről nem tehetek (ítéletidő)

– fogalmazott Suzy a posztjában, később a reflektoronline.hu-nak beszélt bővebben a történtekről.

Megérkeztem időben, ott voltam. A szervezőktől azt az információt kaptam, hogy a művelődési házba helyezték át a koncertet, ahol nagyon sokan várnak rám. Türelmet kértek, mert valóban, láthatóan károkat okozott a faluban a vihar, így nem lehetett bejutni. Volt a rajongók közt olyan kis csapat is, akik hajnalban indultak busszal és vonattal, hogy lássanak, hiszen majdnem minden rendezvényre elkísérnek. Most nem találkoztam velük, végigutazták a napot a nagy semmiért

Az énekesnő azt mondja, telefonon közölték vele, mikor a falu táblájához ért, hogy „köszönjük, hogy eljött, de menjen haza”, miután a művelődési házban nem volt folyamatos az áramellátás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik