Szórakozás

Falusi Mariann a katatörvényről: Gusztustalan, átgondolatlan, paraszt lépés

TV2
TV2
Szerinte a szabadúszó művészek is nagyon komoly veszélybe kerültek.

A katatörvény kapcsán szólalt meg Falusi Mariann az ATV Híradójának, ahol elmondta, a szabadúszó zenészek megélhetése is veszélyben van, épp úgy, ahogy annak a több mint négyszázezer embernek, akiket a kormány rendelkezése sújtott.

Ez valami olyan hihetetlen, gusztustalan lépés, hogy azt el nem lehet mondani, átgondolatlan, és paraszt. Ez nem normális jogalkotási, vagy törvényalkotási mód, hogy egyik percről a másikra fogják magukat, kitalálják, hétfőn még azt mondják, hogy nem, kedden bejelentik, szerdán elfogadják.

Hozzátette: „Az a baj, hogy ez teljességgel ellehetetlenít mindent, de hát ez a szánalmas hozzáállása a kormánynak”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik