Szórakozás

Jakupcsek Gabriella: Őszinte leszek, megunom a saját műsoraimat

Már régóta nem gondolkodik tévézésben.

Jakupcsek Gabriella beszélgetős műsorának forgatása januárban ért véget az ATV-n, akkor a döntést a csökkenő nézettséggel magyarázták a csatornánál.

Kapcsolódó
Jakupcsek Gabriella négy év után távozik az ATV-től
Ősztől nem folytatódnak a műsorai a csatornánál.

Ezzel kapcsolatban a műsorvezető a Reggeliben elmondta, nem azokat az időket éljük, amikor közérzeti talk show-t lehet készíteni, bár ő ezzel vitatkozna, mert azt látja, hogy soha nem volt ennyi jó téma, mint most. Szerinte szükség is lenne rá.

A mi szakmánkban mindig ez volt, hogy egy-egy műfajt felkapnak, aztán szüneteltetik, aztán megint felkapják. Ez az élet rendje. Meg kell tanulni, hogy időnként van egy ilyen csend, és akkor egyébként valami újjal is kell kijönni, tehát elfáradnak ezek a dolgok. Őszinte leszek veletek, én magam megunom a saját műsoraimat. Tudni illik nem abban a szakmában élünk, amikor megújítjuk a műsorokat, hanem kidobjuk. Én nem nagyon hiszek ebben, de mindig akkor jön egy csend, utána lehet újrakezdeni, és azt már újan tudod.

Jakupcsek Gabriella azt is elmondta, hogy bár nem érdekli különösebben a tévézés, vannak olyan új műfajok, amikben még szívesen kipróbálná magát.

Már nagyon régóta nem gondolkodom tévézésben, mindig csak akkor, amikor látok valami új műfajt. Most például van két olyan, amit nagyon szívesen megcsinálnék, nemzetközi televíziózásban, de nem a hazaiban. Ezek szórakoztató műsorok, de komplexek, sok mindent kell hozzá tudni, egyéniségek kellenek hozzá, nem celebek.

Mint mondja, nagyon izgatják az új műfajok, ezek között mindig talál újat, ami még érdekli. Itthon azonban nem lehet a nulláról felépíteni egy műsort producerként.

Az online teret unja, a podcastekkel kapcsolatban szerinte most mindenki azt hiszi, hogy tud beszélgetni.

Unom, hogy mindannyian mindenkivel beszélgetünk hatvan perceket. Úgy látom, hogy teljesen becsapjuk magunkat. Nagyon kevesen hallgatnak meg hatvan percet. Ha nem vagy speciális, akkor tulajdonképpen ez már csak egy ilyen dobolás, egy alaptónus. Engem a képi világa miatt izgat a televízió, nem bírom ezt az álrádiót. Ha rádió, akkor legyen tartalom, ha meg nem rádió, akkor ne legyen kép. Azt vettem észre, hogyha podcastet hallgatok, ha nem jó a kép, akkor én bizony nem nézem a rosszul bevilágított, igénytelen környezetben felvett beszélgetéseket.

Szerinte beszélni mindenki tud, beszélgetni viszont csak nagyon kevesen.

Arra a kérdésre, hogy ő kivel beszélgetne most szívesen, Jakupcsek Gabriella elárulta, hogy van most egy-két ilyen, de ők nem feltétlen közismertek. Őt sokkal inkább a téma érdekli, mintsem az ember.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik