Szórakozás

Bajuszt rajzolt a fogyatékkal élő nő arcára egy gondozó

Az ápoló megalázta a beteget, többek között kutyakajával etette. Három hónap felfüggesztettet kapott.

Debra Ralph ápolóként dolgozott a manchesteri Agricola House-ban, ahol különböző agysérülésekben szenvedő betegeket látnak el. A Mirror szerint az 54 éves nő egy éve megalázta az egyik, gondjára bízott beteget.

Ralph egy fogyatékkal élő nőt gondozott, akinek a szellemi életkora egy négyéves gyerekéhez hasonló. Az egyik nyári napon picit elszórakozott a beteggel, letérdeltette az autóban, ide-oda furikázott vele a parkolóban, később pedig bajuszt rajzolt a gondozottja arcára, és kutyakajával etette. Kollégái azonnal közölték vele, hogy ez a fajta viselkedés súlyos visszaélésnek minősül.

Az eset tavaly július 10-én történt, az ápolót három nappal később tartóztatták le.

A bíró most hozott ítéletet, amely szerint a nő visszaélt a pozíciójával, és bűnösnek mondta ki szándékos bántalmazásban.

Ralph mindent elismert és egyetértett vele, hogy nem volt helyénvaló, amit tett. Ügyvédje szerint a nőt nem a rosszindulat vezérelte, nem akart senkinek sem ártani, csak szórakoztatni akarta a gondjára bízott beteget. Úgy fogta fel az egészet, mint egy arcfestést egy kisgyereknél. Hangsúlyozta, hogy ügyfele akkor már négy éve dolgozott ápolóként, és egyszer sem követett el hasonlót.

Ralphot már korábban elbocsátották, a bíróság most három hónapos börtönbüntetésre és 180 óra közmunkára ítélte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik