Szórakozás

Király Linda hét hónapja nem tud beköltözni a lakásába

Mint mondja, hatalmas a szakemberhiány, és van, hogy az építőanyagokra is heteket, hónapokat kell várni.

Király Linda decemberben vásárolta meg első saját lakását, és bár tudta, hogy az otthon felújításra szorul, azzal nem számolt, hogy hónapok múltán sem tud majd beköltözni. Az énekesnő a Blikknek mesélt arról, hogy már a februári születésnapját is az új ingatlanban szerette volna megünnepelni, ám még most sem jött el az ideje annak, hogy végre otthagyhassa a bérlakását.

Hatalmas a szakemberhiány, én is sokáig kerestem, mire találtam egy jó csapatot, mivel arról is sokat hallottam, hogy sajnos rengeteg az olyan mester, aki csak állítja magáról, hogy tapasztalt szakember, sajnos bele lehet ebbe futni. Nekem ebben legalább szerencsém volt

magyarázta az énekesnő.

Mint mondja, a lakásán dolgozó szakemberek igen keresettek, ezért van, hogy szét kell szakadniuk a különböző helyszínek között. Előfordul továbbá, hogy a munka azért áll, mert az építőanyagokra heteket, vagy akár hónapokat is várni kell.

Az asztalos, akivel a konyhabútort és a gardróbot csináltatom, az utóbbira azt mondta, hogy szeptember előtt el sem tudja kezdeni. De nem érdekel, én akkor is beköltözöm, amint lehet, legfeljebb majd zsákokból öltözködöm

– jelentette ki, hozzátéve, hogy jelenleg albérletben él, amit természetesen fizetnie kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik