Szórakozás

Chris Hemsworth elől majdnem az öccse húzta be Thor szerepét

Kevin Winter / Getty Images
Kevin Winter / Getty Images
Végül is, családban maradt volna.

A Thor első része 2011-en debütált, főszerepben Chris Hemsworthszel. Mint kiderült, a színész kis híján lecsúszott élete nagy szerepéről, majdnem a tulajdon öccse, Liam Hemsworth nyúlta le előle.

Chris Hemsworth a napokban a MensXP-nek adott interjújában mesélt arról, hogy a nemrégiben megjelent Thor-filmben nem vizsgálják a multiverzumot, de ahogyan ő fogalmaz, „ki tudja, mit hoz a jövő”. Azaz meglehet, hogy egy nap a közönség valaki mást is láthat majd a mennydörgés istenének szerepében a Marvel-univerzumban.

Az öcsém majdnem megkapta Thor szerepét. Az első emberek egyike volt, aki közel került ahhoz, hogy az övé legyen a szerep, így nem tudom, keresztezhetném-e vele az utamat. Jó móka lenne

– mondta a színész.

Hemsworth egyébként egy hónappal ezelőtt számolt be arról, hogy a Thor első castingján nem teljesített túl jól, és csupán azért választották őt az öccse, Liam Hemsworth helyett, mert az Éhezők viadalának színészét túl fiatalnak találták a mennydörgés istenének szerepére.

Azt mondták, nézd, Liam nagyszerű, de kicsit fiatal. A menedzserem ezután azt mondta, hát, van egy bátyja, aki én voltam. Visszamentem, újra részt vettem néhány meghallgatáson, és más volt a hozzáállásom is. Talán kevesebb motivációm volt, mint a kisöcsémnek. Pár filmet is forgattam a két casting között, ezzel már több tapasztalatot gyűjtöttem és magabiztosabb lettem, hogy tudjam, mit fogok csinálni

– magyarázta akkor a WIRED műsorában.

További érdekesség, hogy a legidősebb Hemsworth-fivért, Luke-ot is láthattuk már Thorként. A Thor: Ragnarök című filmben egy színdarabban játssza a mennydörgés istenét, aminek az eredeti Thor is tanúja egy jelenetben.

SPOILER:

A nemrégiben debütált Thor: Szerelem és Mennydörgésben is van egy ilyen cameo.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik