Szórakozás

Dobó Kata az ismertté válásáról: Megkedveltek, pálcát törtek, irigyeltek, ki nem állhattak

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu
„A megfelelő részt ki lehet választani.”

Dobó Kata 25 évvel ezelőtt forgatta élete első mozifilmjét, A miniszter félrelépet. A jubileumi dátum apropójából a színésznő hosszas posztban emlékezett meg karrierje kezdetéről és arról, milyen boldog még most is, hogy a szóban forgó szakmát választotta.

25 éve nyáron megfordult körülöttem a világ! És ezek nem nagy szavak. Leforgattam életem első mozifilmjét, A miniszter félrelépet! Két nappal korábban, hogy megtudtam, enyém a szerep, felvettek a Színművészetire! (…) Gyakorlatilag egyik napról a másikra ismert meg egy egész ország. Ezzel egyidőben megkedveltek, pálcát törtek, irigyeltek, ki nem állhattak…A megfelelő részt ki lehet választani. Mindez azóta sem változott. Csak megtanultam elfogadni, együtt élni vele, helyén kezelni

– írta közösségi oldalán a színésznő.

Mint mondja, az idő múlásával rájött, hogy a reakciók, amiket olyan emberekből vált ki, akik nem ismerik, igazából nem is az ő történetét mondják el. Véleménye szerint ha ezt hamarabb felismerte volna, kevesebb rossz pillanatot szerez magának, de végső soron nem bánja, hogy ilyen módon is tanulhatott. Hozzátette, hogy a hivatásának minden pillanatát imádja, és bár mindig igyekszik 120 százalékot nyújtani, soha nem érezte úgy, hogy dolgozna.

Egy olyan hivatást adott az élet, aminek minden pillanatát imádom, és soha nem éreztem, hogy egyetlen napot is dolgoztam volna, mert nem élem meg annak! Miközben halálosan komolyan veszem a munkámat, mindig 120%-ot teljesítve,  folyamatosan tanulva, nem utolsó sorban csoda emberekkel vagyok körülvéve!

A színésznő beszámolója után a nosztalgiafaktort is kimaxolta: elővette azt a ruhát, amit még  A miniszter félrelépben viselt 25 éve, és a film forgatási helyszínein modellt is állt néhány fotóhoz. A teljes bejegyzést ide kattintva lehet megnézni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik