Szórakozás

Hetek óta nincs tető egy amerikai család feje fölött, mert véletlenül lebontotta egy vállalkozó

KXLY 4 News
KXLY 4 News
Egy kislány egy nap arra ért haza az iskolából, hogy munkások szedik le a tetőt a családja házáról. A szülei legalább annyira megdöbbentek, mint ő, hiszen nem rendeltek tetőcserét.

Hetek óta nincs tető az idahói Spirit Lake-ben élő Hotvedt család házán. Jessica Hovedt lánya június 1-én arra ért haza az iskolából, hogy idegen férfiak távolítják el a födémet. A család azóta nejlonponyvákkal próbál védekezni az eső ellen, inkább kevesebb, mint több sikerrel – írja a Newsweek.

A berendezés kezd tönkremenni, egy helyen már fel kellett szedni a fapadlót, más helyeken a törölközők leterítésével és nagyobb edények szétpakolásával próbálják menteni a menthetőt. A tetőt egy D.R. Roofing LLC nevű bontotta le, tévedésből, mert rossz címre mentek.

A vállalkozás vezetője elismeri, hogy hibázott, és azt ígéri, hamarosan megoldja a helyzetet, de közben már több mint három hét telt el, és még mindig nem történt előrelépés az ügyben.

Nagyjából 70 ezer dollárba (majdnem 27 millió forintba) kerülne, hogy a Hotvedt család feje fölött ismét tető legyen. A D.R. Roofing a cég biztosításából akarta finanszírozni a helyreállítást, csakhogy a biztosító nem akar fizetni.

A D.R. Roofing továbbra is megoldást ígér és türelmet kér. Jessica Hovedt pedig csak reméli, hogy legalább az őszi hideg előtt újra lesz tető a családja házán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik