Szórakozás

Hazaszökött a kutyanapköziből a kutya, miközben a gazdái ezer kilométerrel arrébb nyaraltak

Ma már Magyarországon is egyre elterjedtebbek a háziállat-megőrző napközik, ahova a gazdák általában munka idejére adják le a kisállatokat, de különleges esetekben napokra is otthagyhatják őket, ha elutaznak több napra, olyan helyre, ahova nem akarják/tudják magukkal vinni a kedvencüket. Egy ehhez hasonló megőrzőben hagyta kutyáját a Kansasből Las Vegasba utazó Hensen család is, ám a rögtönzött nyaralás a jelek szerint nem nyerte el az állat tetszését.

A Metro beszámolója szerint a kutya, Dexter, hamar elunta magát a napköziben, ezért aztán fogta magát és hazament. Valahogy kijutott az utcára, túljutott egy majd’ két méter magas kerítésen, hogy aztán megtegyen több mint három kilométert, hogy végre hazaérjen Hensenékhez. Minderről ők – mármint a Hensen család – is értesültek, miután a bejárati ajtóra helyezett biztonsági kamera értesítést küldött egyikük mobiljára. Ezen pedig azt látták, hogy Dexter az ajtó előtt ácsorog és követeli, hogy engedjék be.

A lapnak nyilatkozó családfő elmondta, Dexter valószínűleg meg volt győződve róla, hogy gazdái otthon vannak, ezért nem tágított. Úgy próbálták megnyugtatni, hogy a kamera hangszóróján keresztül beszéltek hozzá, majd felhívták a kutyanapközit, ahonnan hamarosan meg is érkezett az erősítés.

Hensenék az első sokk után nem sokkal már nevettek a történteken, és elmondásuk szerint rendkívül büszkék Dexterre, amiért ilyen messziről is képes volt hazatalálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik