Szórakozás

Megalázott egy lányt az iskolában, az anyja rángatta el bocsánatot kérni

A fiúnak virágot és csokoládét is kellett vennie a megsértett lánynak.

Sajátos módszerrel mutatott példát egy fiúnak az édesanyja.

Samm Jane-t június 7-én hívták fel a fia iskolájából, hogy tájékoztassák, gyereke zaklat egy lányt, többek között csúnyának, kövérnek és kurvának nevezte. Az ötgyerekes anyuka megdöbbent a hallottaktól.

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen lesz, úgy neveltem, hogy mindig tisztelje a lányokat

– mondta.

Amikor a 12 éves fiú hazaért, anyukája elvette a telefonját, feloldotta és szembesítette a fiút az üzeneteivel. A nő állítása szerint remegett a dühtől, amikor a sorokat olvasta vagy a hangüzeneteket meghallotta. Elhatározta, megleckézteti a fiát.

Az egyik szomszédjától sikerült megtudnia, hogy hol lakik a lány, majd kézen fogta a fiát, és elment hozzájuk.

Mondtam, hogy most elmegyünk bocsánatot kérni. Nem csak a lánytól, hanem a szüleitől, a nagynénjeitől, a nagybátyjaitól, bárkitől, aki abban a házban lakik

– mondta a nő, aki út közben még arra is kötelezte a fiát, hogy virágot és csokoládét vegyen a lánynak a születésnapi pénzéből.

Az anya bekopogott a házba, kihívta a lányt, a fiú pedig nem tehetett mást, bocsánatot kért. Kiderült, a lány nem mondta el a családjának, hogy zaklatják. A fiú nagy szerencséjére.

Nem fogok hazudni, haver, ha felnőtt lennél, és ilyeneket mondanál a lányomnak, lerúgtam volna a fejed!

– mondta a lány apja.

A kislány elfogadta a bocsánatkérést, a virágokat és a csokit, a fiú pedig megígérte, hogy soha többé nem fog így beszélni vele.

A fiút egyedül nevelő Jane megosztotta a történetet a TikTokon, a videót több mint egymilliószor nézték meg, a kommentelők nagy többsége kiállt az anyuka mellett.

@sammjane2 #raisingaboy #angrymum #respect ♬ original sound - Samm Jane

Ajánlott videó

Olvasói sztorik