Szórakozás

Magyarországon házasodott össze az ukrajnai háború elől menekült pár

A Vöröskereszt mellett a győrszemerei polgármester is segített az esküvő szervezésében.

Magyarországon talált menedéket két szerelmes, akik a háború elől menekültek el Ukrajnából, néhány napja pedig össze is házasodtak – számolt be az RTL Klub.

A férfi ukrán és magyar állampolgársággal is rendelkezik, és már öt éve Magyarországon dolgozik, felesége a háború kitöréséig Ukrajnában élt három gyerekével.

A pár március elején egy bőrönddel és a gyerekek iskolatáskáival kelt át a határon, először egy menekültszállón éltek, aztán kaptak egy önkormányzati lakást a Győr-Moson-Sopron megyei Bágyogszováton, most ott laknak a férj testvérének családjával együtt.

Így volt a legbiztonságosabb, a gyerekeknek is, meg nekünk is. Hát így döntöttünk, meg akartuk pecsételni a szerelmünket

– mondta Tímea az RTL Klub Híradónak.

A Vöröskereszt mellett a győrszemerei polgármester is segített az esküvő szervezésében, az esküvői ruhát pedig ajándékba kapták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik