Szórakozás

Bárkányi Evelin legnagyobb álma, hogy a Forbes magazin címlapján szerepeljen

RTL Klub
RTL Klub
A szépségipar és a gasztronómia területén szeretne kiteljesedni, de doktori fokozatot is szerezni fog.

Bárkányi Evelin már bebiztosította a helyét A Konyhafőnök top 5-ben, azonban hosszú távon nem csak a gasztronómiával szeretne foglalkozni. A középiskolában szerzett kínai tudását egy éves sanghaji tartózkodása alatt tökéletesítette, jelenleg pedig pedig már nemzetközi kapcsolatokat tanul mesterképzésen, de szeretne doktori címet is szerezni.

Kapcsolódó

A leges-legfőbb álmom – egyébként ezt még senki nem tudja, talán csak a szüleim –, hogy a Forbes magazin címlapján szeretnék egyszer szerepelni életem során. Ahogy most így ránézek az életemre, azt gondolom, hogy kettő dologban fogok igazán kiteljesedni, ez a szépségipar és a gasztronómia. Sokan kérdezik, hogy akkor miért csinálom még az egyetemet, miért tanulok mesterképzésen. Ez egy saját fogadalom, saját magam felé. Az egyetemen a legfelsőbb szintekig el szeretnék menni, tehát én Dr. Bárkányi Evelin leszek, meg fogom csinálni a PhD-t is.

mondta el a Fókuszban. Doktori tanulmányai során a női jogokat szeretné majd kutatni.

Az egyetem mellett műkörömépítőként dolgozik, mellette pedig gyerekeket korrepetál. Mint mondja, a gasztronómia mindig is jelen volt az életében, de igazán soha nem tanulta, ösztönösen jól főz. A szakácsszakmát is elvégezte, de ott már sok újat nem tudtak mutatni neki. Azért szerezte meg a papírt, mert tudta, hogy ez szükséges ahhoz, ha a jövőben éttermet szeretne üzemeltetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik