Szórakozás

Törölték a gépüket, biciklivel mentek haza Amszterdamból a brit legénybúcsúsok

Jorg Greuel / Getty Images (illusztráció)
Jorg Greuel / Getty Images (illusztráció)
Mondjuk, a kerékpárokra csak rafinériából volt szüksége a csipet csapatnak.

Eléggé megszívta a buli utáni hazautat egy brit legénybúcsús brigád. Na nem azért, mert Amszterdamban voltak, hanem azért, mert törölték a repülőt, amivel hazamentek volna a kétnapos kiruccanásukról – így kis híján ott ragadtak Hollandiában.

A Mirror által bemutatott 14 fős társaság, június 4-én szombaton kora délután szállt volna fel a Schiphol repülőtéren az easyJet londoni Gatwickre tartó járatára, ha a gépet nem törölték volna. Történetünk főszereplői már a reptéren voltak, amikor megtudták a szomorú hírt, majd több óra várakozás, és a légitársaság munkatársaival való sikertelen konzultáció után úgy döntöttek, hogy más alternatívát választanak a hazajutáshoz.

Persze első körben az autóbérlés merült fel, de azt hamar elvetették, és arra jutottak, hogy inkább elmennek vonattal a franciaországi Calais-be, ahol majd kompra váltanak.

Azonban amikor telefonon érdeklődtek a komputazás részleteiről, csalódottan szembesültek vele, hogy a kompra saját közlekedési eszköz nélkül, szimpla utasként egészségügyi és biztonsági okokból nem szállhatnak fel.

De a srácok annyira eltökéltek voltak, hogy erre is megoldást találtak:

Két órán át kellett rohangálnunk Lille-ben, hogy bicikliket szerezzünk. (…) Calais és Dover közötti átkelést foglaltunk, de a felszálláshoz kerékpárra volt szükségünk – mert gyalogos utasokat nem engedtek fel. Két órán keresztül a Facebook Marketplace-en voltam, (…) és próbáltam elintézni, hogy megvehessek néhány kerékpárt. Ezek 40 eurótól (16 ezer forinttól) 220 euróig (87 ezer forintig) terjedtek

– mesélte a 29 éves, Alex Sisan. A 13 kerékpárra összesen 1540 eurót, azaz közel 610 ezer forintot költöttek, így a kiskaput jelentő kerékpárszerzés fejenként több mint 40 ezer forintnyi euróba fájt nekik.

Amikor kerékpárokkal felfegyverkezve a kikötőtől nagyjából 100 kilométerre levő lille-i vasútállomásra értek, a csoport újabb akadályba ütközött: azt mondták nekik, hogy az egyetlen járatra, amely időben Calais-ba juttatná őket, csak összecsukva lehet a bicikliket felrakni, ezért vonat helyett egy taxiba kellett átszállniuk, ami 350 euróért (139 ezer forintért) vitte el őket a komphoz.

Pixavril / Getty images (illusztráció)

A kerékpár nélküli kakukktojás extra kálváriája pedig úgy oldódott meg, hogy egy házaspár megszánta, és beülhetett az autójukba, így őt is felengedték a hajóra. A társaság végül nagyjából az eredeti tervhez képes félnapos csúszással, éjfél előtt fél órával léphetett angol földre, amikor a hajójuk kikötött Doverban.

Az easyJet közleményben reagált a kétkerekű kalandorok történetére:

„Nagyon sajnáljuk, hogy a csoport Amszterdamból a londoni Gatwickre tartó járatát törölték. Közvetlenül értesítettük az ügyfeleket az átfoglalási vagy visszatérítési lehetőségekről, valamint arról is, hogy szükség esetén szállodai elhelyezést és étkezést is biztosítunk” – írták, majd a legénybúcsús srácokot biztosítottak arról, hogy a kalandozásuk minden extra költségét megtérítik majd.

Akkor nem éreztem úgy, hogy jó móka lenne, de életem két legjobb napját töltöttem a 13 legjobb barátommal, és ez csak hab volt a tortán

Visszatekintve, az élmény olyan stresszes volt, mintha egy film vagy egy Top Gear-kihívás lenne”

– emlékezett vissza élete sztorijára a nyugat-sussexi Worthingből származó vőlegény, Alex Sisan, akinek a gyerekeit és az unokáit már előre sajnáljuk, ha belegondolunk, hogy hányszor fogják még hallani, milyen volt a hazaút Amszterdamból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik