Szórakozás

Saját unokáját szülte meg egy 50 éves amerikai nő

Az unokáját hozta világra május 17-én egy ötvenéves, nyolcgyerekes anya az Egyesült Államokban. Chalise Smith azért vállalta a béranyaságot, mert a lánya a betegségei miatt nem hordhatta ki a magzatot.

Egészséges kislánynak adott életet május 17-én a utahi Chalise Smith. Az újszülött azonban nem a gyereke, hanem az unokája – írja az Independent című brit lap.

Chalise 25 éves lánya, Kaitlyn Munoz sokáig küzdött a gyerekvállalással. Az első gyereke 2019-ben, mesterséges megtermékenyítéssel született, de az orvosai közölték vele, hogy endometriózisa, illetve Sjörgen-szindróma nevű immunbetegsége miatt nem hordhat ki még egy babát. Mivel az első mesterséges megtermékenyítésből megmaradt két embrió, Munoz úgy döntött, hogy béranyával hordatja ki második gyerekét. Hosszas töprengés után az anyjához fordult segítségért.

Chalise örült a felkérésnek, de nem volt biztos benne, hogy fizikailag és lelkileg is képes lesz megfelelni az elvárásoknak. Miután kivizsgálták és közölték vele, hogy képes kihordani egy magzatot, a lánya és a veje kedvéért elvállalta a béranyaságot. Legnagyobb meglepetésére ez volt az egyik legkönnyebb terhessége.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Miguel & Kaitlyn Munoz (@creatingourfam) által megosztott bejegyzés

A szülésnél természetesen Kaitlyn és a férje is jelen voltak. Az újszülött kislány az Alayna Kait-Chalise Munoz nevet kapta. Sokan mondták Chalise-nek, hogy nem lesz könnyű, amikor át kell majd adnia a lányának a babát, akit kihordott. A nagymama azonban azt mondja, egyáltalán nem voltak rossz érzései, hiszen az első pillanattól tudta, hogy nem a saját gyermekét hordja a szíve alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik