Szórakozás

Hiánypótló kerékpáros szolgáltatópont nyílt a KÖKI Bevásárlóközpontnál(x)

KÖKI BRINGA PONT
KÖKI BRINGA PONT
Multifunkcionális B+R parkoló nyílt a környezettudatosság jegyében a KÖKI Bevásárlóközpont buszterminál melletti bejáratánál június 3-án. Az ünnepélyes átadót a KÖKI Bevásárlóközpontot két és fél éve megvásárló Adventum Csoport nem véletlenül időzítette a kerékpározás világnapjára, hiszen a KÖKI BRINGA PONT szolgáltatásai soha nem látott távlatokat nyitnak meg a budapesti biciklisek előtt.

„A KÖKI Bevásárlóközpont Budapest egyik legjelentősebb közlekedési csomópontjára épült, ahonnan a 3-as metróval pillanatok alatt eljuthatunk a város legtöbb pontjára. A Kőbányát, Kispestet, a repülőteret és a dél-pesti agglomerációt összekötő csomóponthoz buszterminál és P+R parkoló is kapcsolódik, illetve ide vezetnek Kispest és Kőbánya kerékpárútjai is.

KÖKI BRINGA PONT

Már a KÖKI Bevásárlóközpont 2019-ben történt megvásárlásának pillanatában feltűnt nekünk a kerékpárosok méltatlan helyzete a környéken. Az elmúlt időszakban több lelkes környékbeli bringással beszélgettünk arról, hogyan épülhet be a bringázás minél több ember mindennapi életébe. Így született meg egy olyan B+R terminál gondolata, amely elsősorban a biztonságos tárolást teszi lehetővé. A fejlesztés elkezdésével egyre jöttek azok az ötletek, amelyek a biztonság mellett a bringások kényelmét is szolgálják. Boldog vagyok, hogy szinte minden elképzelést sikerült megvalósítani. A második fázisban még magasabbra tesszük a lécet, mert egy látványos, konténerben elhelyezett, kétszintes szervizt és bemutatótermet tervezünk. Ezzel minden lehetőséget megteremtünk egy valós kerékpáros desztináció kialakulásához a KÖKI-ben, amihez még keressük az üzemeltető partnerünket. Ha minél több környékbeli kerékpáros megszereti és használja bringapontunkat, illetve más bevásárlóközpontok is kedvet kapnak hasonló terminálok létesítéséhez, akkor elértük a célunkat – mondta Duszin Ádám, az Adventum Csoport Retail Asset Managere.

KÖKI BRINGA PONT

A smart lock e-bike-töltő állomással felszerelt, éjjel-nappal kamerás megfigyelés alatt tartott KÖKI BRINGA PONT-ra a biciklisek csak a KÖKI APP segítségével juthatnak be. A biztonsági őrjáratokkal is védett tárolóban ingyenesen lehet igénybe venni az öltözőszekrényeket, a kézmosókat és a szerelőállványokat. A csomagtároló rekeszek egyedi biztonsági kóddal zárhatók, ahova a két keréken érkezők minden olyan kerékpáros eszközüket tehetik, amiket nem szeretnének magukkal vinni a belvárosba. Igazi újdonság az is, hogy az aktív védelem mellett a tárolóban elhelyezett kerékpárokra díjtalan HELLO Bringás biztosítás jár.

KÖKI BRINGA PONT

A KÖKI bevásárlóközpontban komoly fejlesztések történnek. Közel 6 ezer négyzetméternyi területet vesznek igénybe a nagy nemzetközi divatbérlők, megújultak a mosdók, elkészültek a mozi tervei, és tavasszal az ételudvart is átépítik. A zöld szemlélet szintén komoly hangsúlyt kap: őszre a teljes világítást energiatakarékos LED-re cserélik ki, és már tervezik a napelemparkot, amely a teljes fogyasztás 10 százalékát képes fedezni. A KÖKI zöld programjának a is fontos eleme.

KÖKI BRINGA PONT

Gajda Péter kispesti polgármester elmondta, hogy a beruházás segíti a városrész környezettudatos, fenntartható közlekedési feltételeit, valamint enyhít a környék parkolási gondjain is. Az irodavezető mindenekelőtt azonban reményét fejezte ki, hogy az újkoncepciós kerékpáros szolgáltatópont egyre több kispestit sarkall majd arra, hogy az egészséges életmód jegyében biciklire pattanjon.

KÖKI BRINGA PONT

A beruházást az első perctől lelkesen támogatta Eisenkrammer Károly egykori profi kerékpárversenyző, 27-szeres felnőtt magyar bajnok, az 1992-es barcelonai olimpia olimpikonja, a Tour de Hongrie főszervezője és a Kőbánya Cycling Team elnöke.

KÖKI BRINGA PONT

„Hitvallásom a városi kerékpározással kapcsolatban, hogy „Ahol jó kerékpározni, ott jó élni”. Kőbánya és Kispest bringásai a KÖKI Bringa Pont megnyitásáig nehezen tudták összekapcsolni a kerékpáros közlekedést a metróval, hiszen modern B+R parkoló híján nem szívesen hagyták őrizetlenül kerékpárjaikat. Így bármennyire is szerették volna mozgással kezdeni a napot, biciklizés helyett mégis inkább az autót vagy a tömegközlekedést választották az M3-as metró kispesti végállomásáig. Amikor az Adventum Csoport a tervezett kerékpáros szolgáltatópont ötletével megkeresett, egyből támogattam azt, hiszen pont ilyen fejlesztésekre van szükség, amikor az állami vagy önkormányzati kerékpárúthálózat-bővítés összeér a kereskedelmi vállalatok céljaival. A belvárostól távolabb eső kerületeknek nagy szükségük van az ilyen végponti beruházásokra. Úgy vélem, hogy a KÖKI BRINGA PONT egyaránt sikerrel mozdítja elő a mindennapos kerékpározást Kőbányán és Kispesten” – mondta Eisenkrammer Károly.

KÖKI BRINGA PONT

Ajánlott videó

Olvasói sztorik