Szórakozás

Sáfrány Emese: Benyelni a veszteséget sokkal kevésbé rossz döntés, mint a boldogtalanságot választani

Szerinte a gyerekeknek sem tesz jót, ha a szüleik boldogtalanul élnek egymás mellett.

Sáfrány Emese áprilisban jelentette be, hogy vőlegényével, Hornyák Ádámmal külön utakra léptek. Közel négy éven át jártak együtt, kisfiuk, Nolen tavaly nyáron született meg.

Kapcsolódó
Szakított Sáfrány Emese és Hornyák Ádám
Közel négy évig voltak együtt, a kisfiuk tavaly nyáron született meg.

A táncos a minap Instagram oldalán írt hosszasan arról, hogy miről beszélt a Minden Gyermek Egyenlő Alapítvány gálaestjén. Szerinte az utóbbi időben több olyan nő is tanácsot kért tőle, akik nem mernek kilépni a kapcsolataikból azért, mert féltik a gyerekeiket. Véleménye szerint főleg az anyagiak rémisztik meg az édesanyákat, mert nem tudják, boldogulnának-e a párjuk nélkül. Úgy véli viszont, hogy ha egy kapcsolat menthetetlen, akkor abból a gyerekek miatt is ki kell lépnie a szülőknek.

Sosem szabad elfelejteni, hogy egy gyermek nem akkor lesz kiegyensúlyozott, ha a szülei boldogtalanul, de együtt maradnak, sokkal inkább akkor, ha a szülei boldogok. (…) Minden szakítás nehéz és veszteséggel jár, főleg ott, ahol gyermek is van, viszont benyelni a veszteséget sokkal kevésbé rossz döntés, mint a boldogtalanságot választani

– írta Sáfrány, aki szerint a gyerekeikre is nagy terhet tesznek azok a szülők, akik boldogtalanul élnek egymás mellett.

Ha nem is tudatosan, de mekkora terhet teszünk rá, hogy »miatta« nem éljük azt az életet, amire vágyunk, mert őt akarjuk óvni olyan dolgoktól, amik valójában a mi félelmeink. Pont azzal tudunk neki példát mutatni, hogy merünk lépni, merünk elindulni egy új úton, ha a régi nem működött már.

Az influenszer hangsúlyozta, hogy senkit sem szeretne arra bíztatni, hogy mindenképpen szakítson a párjával, de ha a viszonyon már tényleg nem lehet segíteni, szerinte nem szabad félni a továbblépéstől.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sáfrány Emese (@safrany_emese_) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik