Szórakozás

Tóth Andi szerint csoda, hogy nem vágta a közönségbe a mikrofont legutóbbi koncertjén

Ismét a hangtechnikával volt gond, az énekesnő káromkodva nyomta végig a fellépést.

Nagy port kavart a napokban G.w.M esete, miután a rapper alig két perccel azután, hogy felment a színpadra, be is fejezte a koncertjét a nem megfelelő hangtechnika miatt.

Kapcsolódó

Hasonló hibák léptek fel tegnap este Tóth Andi nagyváradi koncertjén is. Az énekesnő régóta szeretett volna a szülővárosában fellépni, de sem neki, sem a közönség számára nem volt élvezhető a műsora, annyira rossz volt a hangosítás.

Kibaszottul sajnálom, hogy egy ilyen ótvar koncertet sikerült összedobnunk. Tényleg nagyon szégyellem! Ez van. Mentségemre szóljon, nem az én hibám, kibaszott szar volt a hangosítás, szart sem hallottam. (…) Végig ideges voltam, káromkodtam. Csoda, hogy nem basztam a mikrofont a közönségbe. Szóval nagyon sajnálom

kért elnézést a rajongóitól 24 órán át elérhető Instagram történetében.

Nem voltak a topon a hangtechnikusok, és senki nem segített. Hangom se maradt, annyit ordítottam meg próbálkoztam. Szóval bocsánat, ez tragédia volt. Felbasz. Ennyi

– folytatta az énekesnő, majd egy felvétellel is szemléltette, mi volt a helyzet a koncertjén. Hangsúlyozta, hogy ő a rossz technika ellenére sem hagyná ott a közönségét, de szerinte a tegnapi fellépése mindenki számára élvezhetetlen volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik